starwarstortenetek
starwarstortenetek
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2010-09-12
 
A Sötétség leple
A Sötétség leple : Negyedik fejezet

Negyedik fejezet

  2010.09.15. 15:03


A Függőleges Városban, ahogy sokan nevezték, éppen zajlott az éjszakai élet. Világító transzparensek és villogó lámpák fénye adott szürreális képet a metropolisznak. Légsiklók húztak el az épületeket összekötő utcák alatt, néhány hutt a szolgáitól kísérve rótta Nar Shaddaa sikátorait újabb és újabb üzleti ügyek vagy leendő örömök miatt. Ritkán egy-egy rohamosztagos is feltűnt, de a bűnözés eme melegágyába a Birodalom még nem merészkedett el teljesen, noha egy Tie Figther készítő gyáruk már egy ideje fellelhető volt a bolygó orbitális pályáján. Devaroniak, dugok, emberek és egyéb fajok kavalkádja sétált el mellettük, miközben Syrena és társai bekanyarodtak egy szűk átjáróba, hol hajléktalanok kis csoportja ücsörgött az árnyékba húzódva.

– Nem tetszik ez nekem – dörmögte Nuro, miután már egy fél órája csak gyalogoltak, követve Davikot és barátait. Syrena kénytelen volt egyetérteni másodpilótájával.

– Milyen messze lakik ez a selkath?

– Nem messze – felelt Davik hátra sem fordulva.

Egy újabb kanyar után hirtelen egy fal zárta el a sikátort, s a selkath fejvadász három barátja fegyvereiket előrántva megpördültek. Syrenának és Nurónak esélye sem volt, hogy időben reagáljanak, így kénytelenek voltak kezeiket felemelve farkasszemet nézni támadóikkal.

– Mit művelsz Davik?

– Ti nem azért keresitek Quant, hogy felbéreljétek, babám. Elmesélte, hogy azon a platformon, ahol megölte a kereskedőt, egy csinos nőt látott egy twi’lek társaságában. Rátok tökéletesen illik a leírás. Gunlok! Fegyverezd le őket!

– Nem gondolod komolyan, hogy pont mi volnánk azok, akiket látott! – próbálta kimagyarázni magát Syrena, miközben a trandoshan elindult feléjük.

– Quan azt is meghagyta, hogy ha kérdezősködnének utána, intézkedjünk – mosolygott gonoszul Davik. – Ti pontosan ezt csináltátok, babám.

– Azt hiszem ugrott a közös esténk te huttköpet! – sziszegte Syrena villámló szemekkel meredve a férfira, hagyva, hogy Gunlok elvegye fegyverét. Nuro megpróbált ellenszegülni, de a trandoshan egy ütéssel földre küldte és elvette pisztolyát.

– Ugyan már, babám – cirógatta meg a lány arcát Davik. – Még csak most kezdjük a szórakozást. Természetesen a barátod fölösleges, úgyhogy attól tartok meg kell válnunk a társaságától. Neevo!

A rodiai gurgulázó nevetést hallatva Gunlokhoz lépett és fegyverét a twi’lekre szegezte, akárcsak társa, mialatt Davik hátracsavarta Syrena kezeit és sugárvetőjét az oldalához nyomta. A lány csak most döbbent rá, hogy milyen bajba kerültek és kétségbeesetten pillantott Nuro rémült arcára, aki a földön heverve bámulta leendő gyilkosait. Úgy tűnt, elkerülhetetlen a végzetük.

Azonban hirtelen szokatlan dolog történt. Egy láthatatlan kéz lecsapott a rodianra és teljes erőből a falnak taszította, miközben Gunlok lába alól is kiszaladt a talaj és a gyík nagyot nyekkenve zuhant a hátára.

– Mi a jó… - kerekedett el Davik szeme, de ekkor egy csuklyás köpenyt viselő alak bontakozott ki az árnyékból. Syrena kíváncsian nézte az idegent, várva, hogy mi fog történni. Nuro meg sem mert moccanni az események közepette.

– Nem szép dolog fegyvert fogni egy nőre, barátom – szólalt meg az ismeretlen férfi, arcát takaró kámzsája alól.

– Ez üzleti ügy. Ne szólj bele! – vicsorgott Davik. – Akárki is vagy, kotródj innen!

– Attól tartok, nem tehetem.

– Rossz válasz – villant a gengszter szeme, s abban a pillanatban rálőtt a férfira.

Syrena a bőrén érezte a lézersugár hőjét, ahogy elhúzott az arca mellett, egyenesen az idegen felé tartva, aki a másodperc tört része alatt mozdult. Olyan gyors volt, hogy szemmel alig lehetett követni. Köpenye alól előkerült egy fénykard és a sárga lézerpenge hangosan sziszegve tört elő a markolatból hogy egy villanás kíséretében visszaküldje a lövedéket a feladónak. Davik fájdalmasan felkiáltott, ahogy fegyvert tartó kezéből kiesett a sugárvető. Syrena kihasználta az alkalmat és elgáncsolta a férfit, aki megtántorodott, eleresztve a lányt. Ahogy kezei kiszabadultak, Syrena megpördült és állon vágta Davikot. Az ütés azonnal leterítette a bűnözőt.

Eközben Davik társai magukhoz tértek és tüzet nyitottak a csuklyás férfira, aki azonban eltérítette a lövedékeket, majd egy ugrással előttük termett és fénykardjával kettévágta sugárvetőiket. Gunlok és Neevo felmérték az esélyeiket, majd egymásra pillantottak és futásnak eredtek, magára hagyva ájult társukat.

Syrena felsegítette twi’lek barátját, majd mindketten a megmentőjükre pillantottak, aki kikapcsolta fegyverét és felfedte az arcát. Jóképű, a húszas éveiben járó fiatalember tekintetével találkozott a szemük, kinek borostás álla és hullámos haja, bizalomkeltő kék szemeket keretezett.

– Ki vagy te… Jedi? – kérdezte a lány, halvány mosollyal az arcán, melyet észre sem vett.

– Beric Starrider a nevem és nem vagyok Jedi.

– Csak egy fickó, aki fénykarddal rohangál? – jegyezte meg viccesen Nuro, mire Starrider halkan felnevetett.

– Valami olyasmi.

 

 

Még nincs hozzászólás.
 
Naptár
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Óra
 
Linkek
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77