starwarstortenetek
starwarstortenetek
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2010-09-12
 
A Sötétség leple
A Sötétség leple : Hetedik fejezet

Hetedik fejezet

  2010.09.21. 18:57


Bejutni a palotába nem volt nehéz, miután közölték, hogy üzleti ügyben érkeztek. „Kijutni annál nehezebb lesz” – vélte Syrena, de innen nem volt visszaút, s mikor a hatalmas fémkapu felemelkedett, a lány és twi’lek barátja beléptek az épületbe. Gamorrai őrök állták útjukat, majd megjelent Bib Fortuna – Jabba hű szolgája – kinek betegesen fakó bőre éles ellentétet alkotott Nuro élénk, vörös színével. Syrena habozás nélkül elmondta jövetelük célját, melyet kitervelt magában, miszerint a Hutt Lord szolgálatába akarnak állni, és ajándékként jelentős fűszerszállítmányt tartanak a hajójukon.

Bib Fortuna nem sokáig gondolkozott az elhangzottakon, hiszen biztosra vette, hogy Jabba örülni fog a lehetőségnek. Ráadásul, ahogy végigmérte a lányt, magában azt is megjegyezte, hogy nagyhatalmú ura minden bizonnyal élvezetét lelné a nő tánctudományában, amennyiben rabszolgává tenné őt. Persze Jabba számára első az üzlet, így erről most szó sem lehet valószínűleg.

A csupa zsír és izomszövetből álló Jabba, valóban örömmel fogadta Syrena és Nuro ajánlkozását, s meghagyta, hogy a fűszert minél előbb szállítsák le neki, majd elbocsátotta vendégeit, hogy csatlakozzanak palotája többi lakójához, akik a hallgatóteremben tartózkodtak. Fejvadászok, gyilkosok és egyéb bűnözők, valamint csempészek és kétes hírű üzletemberek töltötték meg a helyiséget, keresve uruk kegyét, miközben italaikat kortyolgatták, fogadásokat kötöttek, és élvezték a zenekar nyújtotta hangorgiát. A láncon tartott, lenge öltözetű táncoslányokról ne is beszéljünk.

– Ugye tudod, hogy nagy bajban vagyunk? – dörmögte Nuro.

– Ugyan miért?

– Nézz körül! Micsoda alakok tartózkodnak itt. Ráadásul a hajónkon nincs is olyan rakomány, amiről beszéltél!

– Jabbának ezt nem kell tudnia.

– Persze, mert nem lesz gyanús neki, hogy nem kapja meg az ajándékot, amit ígértél, igaz?

– Van legalább két napunk, hogy leszállítsuk az árut. Ezalatt könnyen megtalálhatjuk a fejvadászunkat, és hipp-hopp… már itt sem vagyunk.

– Nem bölcs dolog megsérteni a huttokat, Syrena.

– Próbálj meg a feladatra koncentrálni inkább! – szorította meg a férfi karját. – Quan valahol itt tartózkodik az épületben.

Ám hiába fürkészték az idegen arcokat a teremben, a fejvadászt sehol nem pillantották meg. Hirtelen Bib Fortuna toppant eléjük és elvezette őket a szállásukra. Jabba nagylelkűen meghívta őket a házába, hogy pár napig vendégeskedjenek nála. Az épületszárny, melyet vendégeknek tartottak fenn, világosabb volt, mint a palota többi része, ám nem kevésbé nyirkos. Mindazonáltal Syrena és Nuro kényelembe helyezték magukat a spártaian berendezett szobában, mígnem Jabba szolgája távozott. Előtte, azonban a lány megkérdezte, hogy merre található a Selkath, mivel régi barátok és szeretné újra látni. Fortuna kételkedett ebben, de azért elárulta, hogy melyik szobában találják meg az illetőt, majd távozott.

– Óvatosan kell eljárnunk – törte meg a csendet Syrena. – A közelébe kell férkőznünk, hogy tudjunk minden lépéséről.

– De hisz nem mehetünk a közelébe ebben az esetben! Emlékezz, mit mondott Davik. Látott minket a platformon a merénylet elkövetésekor.

– Feltűnés nélkül el kell vegyülnünk a vendégek közt és figyelni. Állandóan félhomály uralkodik a palotában, Nuro. Ennyi látogató közt kizárt, hogy felfigyeljen ránk, de mi szemmel tarthatjuk.

Így is tettek. Még aznap este részt vettek az újabb mulatságon, amit Jabba rendezett, ahol valóban meg is jelent Quan, s a selkathot, feltűnő külseje miatt, nem volt nehéz kiszúrniuk. Miközben italát kortyolgatta a falnál, Syrena a mellette álló zabrak férfihoz fordult, aki épp egy táncoslányon legeltette sárga tekintetét. Világosbarna bőre és fehér tetoválásai az arcán szinte izzottak a gyér fényben. A feje tetejét díszítő szarvak, tiszteletet parancsoló külsőt kölcsönöztek számára.

– Nem tudod, ki az a Selkath? – kérdezte flegmán a lány, mintha régi barátok lennének a zabrakkal. – Ritkán találkozni a fajtájával.

– Nem mintha méltó volna a figyelmemre, de tudom, kicsoda – vont vállat a férfi. – Quannak hívják és tudja, hogyan kell behízelegnie magát felsőbb körökbe. Ahogy idejött, egyből egy fontos feladattal bízta meg Jabba.

– Valóban? – lepődött meg a lány és még nem is kellett megjátszania magát. – Miféle feladattal?

– Miért érdekel ennyire?

– Egyáltalán nem érdekel. Te hoztad fel a témát amúgy is. Ha elkezdesz valamit, akkor azt fejezd is be!

– Tetszik a hozzáállásod – villantotta meg fogait a férfi. – Azt hallottam, Jabba megparancsolta, hogy holnap menjen Mos Eisley-be, és fogadjon egy értékes árut szállító hajót, mely a 33-as dokkban fog landolni. Két Weekquay segítőt is kapott.

– Vajon miféle árut vár Jabba?

– Ne add tovább, de úgy tudom, egy Jedi szarkofágról és annak tartalmáról van szó. Állítólag fűszerbányászok találták a Peremvidék egyik elhagyatott bolygóján.

– Nocsak! Ezt nevezem. Gondolod, hogy el fogja adni?

– Minden bizonnyal. Hasonló régiségekért számos gyűjtő hajlandó kolosszális összegeket kiadni. De figyelmeztetlek… jobb, ha nem ütöd bele a csinos orrodat ebbe az ügyletbe! Tőlem nem hallottál semmit.

– Nem kell izgulnod – nyugtatta meg Syrena. – Nem szokásom egy gundarkkal teli fészekbe merészkedni.

Pedig pontosan ez volt a terve.

 

Még nincs hozzászólás.
 
Naptár
2023. Június
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
<<   >>
 
Óra
 
Linkek
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77