starwarstortenetek
starwarstortenetek
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2010-09-12
 
A Sötétség leple
A Sötétség leple : Második fejezet

Második fejezet

  2010.09.12. 23:30


Syrena lassan tért magához. Gomolygó füstöt látott, s ahogy levegőt akart venni, heves köhögési roham fogta el. Twi'lek navigátora már kiheverte a támadás következményeit, így segített a lánynak felülni.

– Jól vagy? – kérdezte Nuro, akinek egy vágás húzódott a homlokán, ahol egy repesz eltalálta, de csak felszíni sérülést szenvedett.

– Persze… semmi bajom – rázta meg a fejét Syrena, s mint aki egy rossz álomból ébred, hirtelen visszatértek az emlékei a végzetes pillanatról és elszörnyedve meredt a mellette heverő kereskedő tetemére. A lövés nyoma elszenesedett foltként virított Yrias testén, kinek tágra nyílt szemei valahová a távolba meredtek.

– El kell tűnnünk innen! Ha a Biztonsági Erők ideérnek még mi is bajba kerülhetünk. Nem bízom a birodalmi igazságszolgáltatásban – érvelt Nuro, s ezzel Syrena nem szállhatott vitába, hiszen ő is hasonló nézeteket vallott.

– Épségben van a hajó?

– Kutya baja – segítette fel a navigátor a lányt.

Syrena még vetett egy utolsó pillantást elhunyt barátjára, aztán követte társát, aki már fel is rohant az Ellenálló rámpáján, hogy beindítsa a hajtóműveket. Syrena bele sem mert gondolni, hogy a lezuhant űrhajó milyen károkat okozott az alant elterülő városban, de magában megfogadta, hogy előkeríti azt, aki mindezért felelős. Tartozik ennyivel Yrias emlékének.

Miközben elfoglalta helyét a pilótafülkében és a gép felemelkedett, a platformon a néhai Yrias emberei kábultan szédelegve próbáltak magukhoz térni a megrázkódtatásból. Végül az Ellenálló dübörgő hajtóművekkel kilőtt a magasba és elhagyta a bolygó légkörét.

 

Csillagrombolója fedélzetén Darth Vader unottan bámulta a Despayre bolygó felett lebegő Halálcsillag építését, mely még mindig nem volt készen, bár jelenlétével motiválta az embereket, hogy gyorsabban végezzék a munkájukat. Darth Vader. Sith Nagyúr. Félig gép, félig ember. Egykor Anakin Skywalkernek hívták, míg el nem árulta a Jediket és a Köztársaságot, hogy Mesterével létrehozzák saját Birodalmukat. Az egykori Kiválasztott, aki alig pár perce bontotta a holografikus kapcsolatot a selkath fejvadásszal, miután parancsot adott, hogy elküldjék a beígért krediteket a sikeres merényletért. A kereskedő halála jelentéktelen ügy volt számára, de Palpatine nagyon is figyelemmel kísérte az esetet, miután tudomására jutott a férfi terve, aki nem volt elég óvatos, hogy elrejtse kutatása nyomait.

Vader gyorsan pontot tett az ügy végére, mielőtt valami komolyabb következménye lett volna. Noha fekete öltözéke egyben lélegeztető gépje is volt, de talán még soha nem érezte ilyen erősnek magát. A Sötét Oldal körülvette, átjárta ereit, miközben kamrájában folyamatosan kutatta elrejtett titkait, hogy képes legyen ismét a saját tüdejével lélegezni és ne éljen saját ruhája rabjaként. A Császár hiába kecsegtette évekkel ezelőtt azzal a reménnyel, hogy együtt megtalálhatják a hatalmat, hogy legyőzzék a halált. Eddig még nem jártak sikerrel, s ezért gyűlölte Mesterét, aki ironikus módon az egyetlen embert jelentette számára, kihez bármilyen kötelék fűzte.

Szeretett Padméja, néhai felesége csupán halvány emlékként élt elméjében, s mégis halvány reménysugárként ragyogott szívében, noha tudva, hogy ő okozta a halálát, örökké tartó súlyként telepedett lelkére. Néha még előfordult, hogy maga előtt látta kedves arcát, de igyekezett elnyomni az emléket, hiszen az ilyen érzések Anakin lényéhez tartoztak, akit megtagadott. Darth Vader a Sötét Oldal ösvényét járta, hol nem volt helye emberi érzelmeknek.

 

Nuro Rha tiltakozott ellene, hogy idejöjjenek, de Syrena hajthatatlannak bizonyult. Ha egyszer valamit a fejébe vett, akkor semmi nem tántoríthatta el. Nar Shaddaa már meg is jelent előttük, ahogy kiléptek a hiperűr kékes-fehér színű kavargó örvényéből. Azért jöttek a bolygóra, hogy Syrena megtudja, ki volt az a fejvadász, akit barátja megölésére béreltek fel. A bolygó a huttok kezén volt, ami nem is csoda, hiszen Nar Shaddaa a Nal Hutta holdjaként keringett, mely a huttok lakhelyét jelentette. Az Ellenálló egyenesen a Csempészek Holdja felé tartott, rendíthetetlenül, akárcsak kapitánya. Ha valahol, hát itt kellett, hogy információt kapjon egy ilyen kaliberű merényletről, amit Yrias ellen elkövettek. Már két teljes nap eltelt azóta, a hír kiszivárgott a galaxisba, hála a HoloNet adásának, melyben fő témaként meséltek róla.

Biztos volt benne, hogy a gyilkos szép kis summát kaphatott a munkáért, márpedig hol is lehetne egy fejvadásznak jobban elkölteni a pénzét, ha nem Nar Shaddaa holdján? Syrena már nem először fordult meg a bolygón, mely oly hasonló volt Coruscanthoz és Tarishoz. Itt is égbe szökő felhőkarcolók emelkedtek a gigantikus méretű város fölé, akárcsak a másik két planétán, de azokkal ellentétben itt az alvilág alakjai minden szinten elterjedtek. Fejvadászok, csempészek és egyéb törvényen kívüliek találkahelyének számított. Ráadásul már tudta is, hogy hol fog próbálkozni, hogy információhoz jusson: a Burning Deck nevű kantina a fejvadászok kedvelt helyének számított.

– Nyugodj meg Nuro! – villantott egy mosolyt társára Syrena. – Nem lesz semmi baj.

– Legutóbb is ezt mondtad, mikor itt jártunk. Néha még mindig érzem a lézersugár nyomát a hátsómon, mikor súrolt a lövedék – zsörtölődött a twilek, de a lány csak a fejét ingatta, ahogy a régi csetepatéra gondolt, mikor néhány kalóz beléjük kötött és elfajultak a dolgok. Igaz végül a kalózok jártak pórul, de Nuro azóta is folyton emlékeztette a kalandra.

– Ezúttal óvatosabbak leszünk, ígérem. Most nem szabad hibáznunk.

 

 

Még nincs hozzászólás.
 
Naptár
2023. Június
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
<<   >>
 
Óra
 
Linkek
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77